Stratégiai fejlesztési programok készítése a Dél-dunántúli régióban

A projekt során a feladat olyan stratégiai fejlesztési programok elkészítése volt a cél, amelyek alapjai lehetnek a régió 2007-13 között operatív programjának. A tervezés a „maximális tervezés” módszere alapján történt, azaz felmértük a régió fejlesztési szükségleteinek egészét, és erre vonatkoztatva fogalmaztunk meg intézkedéseket (tekintet nélkül a leendő ÚMFT regionális operatív programok és ágazati programok közti feladatmegosztására).

A DDRFÜ Kht. által kiírt megbízás a következő területeken várta szakértő csapatok jelentkezését a feladatra:

·         Üzleti szolgáltatások fejlesztése
·         Barnaövek és városi területek rehabilitációja
·         Környezetfejlesztés
·         Közlekedésfejlesztés
·         Turizmusfejlesztés
·         Humán közszolgáltatások fejlesztése

Az ICG Ex Ante vezette széleskörű konzorcium a hat tématerületből az első három vonatkozásában nyerte el a tervezés lehetőségét. A konzorciumban a MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda mellett az MTA Földrajzkutató Intézete, valamint helyi szereplőkként a pécsi és kaposvári egyetem, valamint egy kaposvári vállalkozásfejlesztési szervezet volt jelen tagként. A projekt során Pécsen projektirodát működtettünk, ezzel is biztosítva az aktív helyi jelenlétet.

Az alkalmazott módszertan a három tématerület stratégiai tervezése során hasonló volt: a helyzetelemzés során áttekintettük a meglévő kistérségi és regionális tervezési dokumentumokat, KSH- és GKM-adatbázisokat. A részletes primer adatfelvétel során személyes interjúk keretében, illetve kérdőíves megkereséssel gyűjtöttünk információkat a régió kistérségi többcélú társulásaitól, a Baranya, Tolna és Somogy Megyei Területfejlesztési Tanácsok munkaszervezeteinek vezetőitől, a Megyei Jogú Városok képviselőitől (alpolgármester, pályázati igazgató, fejlesztési koordinátor), illetve a települési önkormányzatok vezetőitől, valamint az tématerület fontosabb szakembereitől.

A helyzetelemzés és – az annak társadalmasítását szolgáló – kistérségenkénti workshopok alapján a konzorcium meg­határozta az adott tématerületre vonatkozó stratégiai célokat, a prioritásokat és az egyes intézkedéseket. A stratégia megalapozottságát az újabb kistérségi egyeztetési kör mellett a lefolytatott projektgyűjtés is biztosította, melynek során egyrészt számos projekt rögzítésre került a DDRFÜ adatbázisában, másrészt a konzorcium kidolgozott egy értékelési módszertant, amely alapján értékelte és csoportosította is az egyes projektelképzeléseket.

Projektmenedzser

Barna-Lázár Zoltán

Ágazat

Sikeres fejlesztés