Hatékony közigazgatás

A hazai közigazgatás átalakításának egyre egyértelműbb igénye hívta életre ezt az üzletágat. A közhivatalok, közintézmények szervezetének és folyamatainak átalakításától, a pénzügyi és más erőforrások újszerű megtervezésén és mérésén keresztül, az emberi erőforrások és kapcsolatok célzott fejlesztéséig bezárólag több szakterülettel és intézménytípussal is foglalkozunk.

Az elméleti szintet megragadó koncepciók helyett a gyakorlati változások tényleges bevezetése áll tevékenységünk fókuszában. Ez nemcsak azt jelenti, hogy struktúrák, folyamatok és rendszerek szintjéig dolgozzuk ki a változások kereteit, hanem nagy hangsúlyt helyezzünk az érzelmek, viselkedési modellek és a személyes hitek kezelésére is egy komplex változásmenedzsment koncepció  részeként.

A hatékony közigazgatást támogató tanácsadás mellett – akkreditált felnőttképző intézményként – a fentiekben leírt ismereteket képzések és tréningek keretében is átadjuk a közszféra vezetői és munkatársai számára.

Humánerőforrás-fejlesztés

A motivált, a változó körülményekhez alkalmazkodni tudó, szakmailag felkészült munkatársak alkalmazása, csakúgy, mint a professzionális, menedzsment ismeretekkel és képességekkel rendelkező vezetők megléte ma már a közszférában is elengedhetetlen.

Ugyanakkor számos közintézménynél, önkormányzatnál és állami szervnél nem alakultak ki még azok a rendszerek, amelyek biztosítják a feltételeknek megfelelő humán erőforrások kiválasztását és folyamatos fejlesztését. Szolgáltatásainkkal segítjük a közszféra szervezeteket abban, hogy valamennyi pozícióra az arra legalkalmasabb vezetőket és munkatársakat válasszák ki, akik képesek munkájukat a lehető leghatékonyabban végezni. Hozzájárulunk továbbá ahhoz, hogy megvalósuljon a vezetők és a munkatársak valós képzési igényeiknek – és a szervezeti céloknak - megfelelő folyamatos továbbképzése, kialakuljon a legjobb munkatársak megtartását biztosító teljesítményértékelési és motivációs rendszer.

tovább

Kontrolling és elemzés

A hatékony és eredményes közigazgatás egyik fő ismérve, hogy képes pontosan mérni, értékelni és ennek révén továbbfejleszteni tevékenységeit. Ennek szellemében fejlesztettük ki kontrolling és értékelési szolgáltatásainkat. Célunk, hogy megbízóinkkal együttműködve olyan mérési, elemzési és erre épülő irányítási, döntéshozatali rendszereket építsünk ki, amely mind a közszférabeli szervezetek működéséről, mind a jogszabályalkotás következményeiről az eredmények és hatások szintjén képes megbízható és aktuális információt szolgáltatni a döntéshozók számára. Így lehetséges a szervezetek működtetése és a jogszabályalkotás során is elérni a kívánt szakpolitikai célokat.

tovább

Önkormányzati és közintézmények menedzsmentje

A közszolgáltatások jelentős részét a központi kormányzat, a megyei és helyi önkormányzatok saját intézményeiken, vagy nem ritkán külső szolgáltatókon keresztül biztosítják, ám ezekért a szolgáltatásokért felelősségük fennmarad.  Lényeges tehát, hogy a szolgáltatások tartalmának, minőségi paramétereinek meghatározása, az érintett intézményekkel történő megállapodások megkötése és a tevékenységük folyamatos nyomon követése átgondoltan és szervezetten történjen. Szolgáltatásaink segítségével elérhető, hogy a közszolgáltatások biztosítása költséghatékonyan és magas minőségben történjen, függetlenül attól, hogy mely szervezet a tényleges szolgáltatásnyújtó.

tovább

Pénzügy, finanszírozás

 A csökkenő központi normatívák, és a visszaeső helyi adóbevételek hatására az önkormányzatok az elmúlt években egyre jobban eladósodtak, ami számos település esetében súlyos finanszírozási problémákat okoz. Ezzel egy időben ugyanakkor a szolgáltatásokkal szemben támasztott minőségi elvárások is növekedtek mind a finanszírozó, mind a közszolgáltatások igénybevevői részéről. Ezek a tendenciák mind arra késztetik a közintézmények és önkormányzatok vezetőit, hogy a költségvetést optimalizálják, a kiadásokat csökkentsék, az ellátott feladatokat csak a tényleges teljesítésük függvényében finanszírozzák és a likviditási helyzetre összességében sokkal jobban ügyeljenek, mint korábban. Szolgáltatásaink segítségével feltárhatóak a megtakarítási lehetőségek, kialakítható a költségvetési tervezés és finanszírozás korszerűbb, fenntarthatóbb mechanizmusa.

tovább

Szervezetfejlesztés a közszférában

Napjainkban a közszférával szembeni elvárások folyamatos növekedése tapasztalható, a hatékonyság, gyorsaság, rugalmasság már nem csupán az üzleti szférával szembeni követelmény. A közszféra szolgáltatásokat nyújt, egyre inkább elvárás, hogy ügyfelei (vevői) elégedettségét állítsa a középpontba. Ugyanakkor a közszféra szervezetek hagyományosan más modell (bürokrácia modell) szerint alakultak ki és működnek ma is, ami számos belső és külső konfliktust eredményez. Szolgáltatásaink segítségével biztosítható, hogy a helyi önkormányzatok, közigazgatási szervek, minisztériumok, köztulajdonban lévő vállalatok reagáljanak az új kihívásokra, szolgáltató szemléletük erősödjön, hatékony és ügyfél-orientáltan működő szervezetekké váljanak.

tovább