Sikeres település-fejlesztés

A fejlesztéspolitika mindkét szintjén otthonosan mozgunk: a nemzetközi és kormányzati szervek és háttérintézményeik számára elsősorban fejlesztéspolitikai stratégiai tervezés, programértékelés területén dolgozunk, míg a fejlesztéseket megvalósító önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek és más projektgazdák fejlesztéseit az ötlettől a fenntartásig támogatjuk projekttervezési, forrásszerzési és projektmenedzsment szolgáltatásainkkal. Akkreditált felnőttképző intézményként – felsőoktatási intézményekkel együttműködve – aktív szerepet vállalunk az EU-s fejlesztésekkel dolgozó szakemberek felkészítésében. Közel 10 éves – nemzetközi gyakorlattal fűszerezett – tapasztalatainkkal, a hatékony közigazgatást támogató tevékenységeinkkel és valós igényekre épülő projekttervezés elveivel összhangban segítjük ügyfeleinket céljaik elérésében.

Előzetes és végleges Akcióterületi Terv

Az akcióterületi terv (ATT) az akcióterület fejlesztését megalapozó településrendezési tervekben, valamint, az integrált városfejlesztési stratégiában meghatározott önkormányzati városfejlesztési elképzelés összehangolt megvalósítási terve.

tovább

Eljárásrendek, működési kézikönyvek fejlesztése

A működési folyamatok minősége alapvetően meghatározza egy szervezet teljesítményét. A közigazgatási szervezeteknél különösen nagy jelentőséggel bír a folyamatok, eljárások megfelelő szabályozottsága, átláthatósága és számonkérhetősége – a hatékonyság alapkövetelményének teljesítése mellett.

tovább

Értékelés

Bármilyen szakpolitikának, programnak komplex, folyamatosan változó környezetben kell kifejtenie pozitív hatását. Éppen ezért nagyon fontos, hogy folyamatos visszacsatolás legyen az adott szakpolitika, beavatkozás eredményeiről és hatásairól, valamint hogy a korábbi programok végrehajtásából származó tapasztalatok, tanulságok beépüljenek a jövőbeli programok előkészítési folyamatába. Ez csak akkor lehetséges, ha az értékelés a program ciklus integráns részévé válik. Cégünk az elmúlt 10 évben számos értékelési projekt szakmai előkészítésében és végrehajtásában vett részt, melynek során folyamatosan fejlesztette, finomította értékelési módszertanát.

tovább

Integrált Városfejlesztési Stratégia

Az Integrált Városfejlesztési Stratégia egy fejlesztési szemléletű, középtávú (7-8 évet átölelő) dokumentum. Célja a városokban a területi alapú, területi szemléletű tervezés megszilárdítása, a városrészekre vonatkozó célok kitűzése és annak középtávon való érvényesítése. A stratégia elkészítésének módszertani kereteit a Területfejlesztési és Építésügyi Szakállamtitkárság 2007 októberében kiadott, majd 2009 januárjában módosított Városfejlesztési Kézikönyv határozza meg.

tovább

Képzési szolgáltatás

Az Ex Ante Tanácsadó Iroda FAT akkreditált képző intézmény, képzései a FAT és a KSZK által akkreditált képzési programok.

Képzési szolgáltatásaink között az igény- és tudásszint felmérés, testreszabott képzési tematikák kialakítása, illetve a szakmai képzések megtartása szerepel. Képzéseink jelentős része a fejlesztéspolitikai témákhoz kapcsolódik: érintik az egyedi projekt szintet, ugyanúgy, ahogy a programozás ciklusát is. A választható akkreditált képzéseken túl testreszabott képzés programokat is fejlesztünk ügyfeleink számára. Törekszünk arra, hogy képzéseink az elmélet és gyakorlat szakmailag legjobb elegyét adják.

tovább

Képzési igényfelmérés, képzési terv

A felnőttképzés célja hozzájárulni az egyén kompetenciáinak fejlődéséhez – de egy szervezeten belül ugyanilyen fontos cél, hogy a szervezeti tudás, a szervezeti célok megvalósításának képessége is fejlődjön. Ehhez pedig elengedhetetlen a képzés gondos tervezése.

A képzési terv készítése során a munkatársaktól elvárt kompetenciákat a szervezeti célokból vezetjük le. Ezeket az elvárásokat vetjük össze a célcsoport keretében végzett igényfelméréssel. Ez alapján a képzési célok, képzési formák, valamint a mérés és értékelés módszerei meghatározhatók.

tovább

Pályázati projektmenedzsment

Az Európai Uniótól, vagy más forrásból származó támogatási forrást elnyerő kedvezményezettek a támogatási döntés kézhezvételekor szembesülnek azzal, hogy a továbbiakban már nem feltételes a forráshoz jutási esélyük. Ekkor kezdődik a tényleges munka: a tervezett projektet a támogatási szerződés aláírásától sikeresen kell végigvinni a projekt záró dokumentumainak kidolgozásáig, szem előtt tartva, hogy a forrásokat csak az előírt feltételek pontos teljesítése esetében utalja át a támogatást nyújtó szervezet.

tovább

Projektfejlesztés, pályázatkészítés

Az ICG Ex Ante Tanácsadó Iroda ügyfeleinek gyakorlati segítséget nyújt fejlesztési elképzeléseik megvalósításában. Ennek részeként vállaljuk a projektfejlesztési folyamat koordinálását és a vissza nem térítendő támogatások megszerzését célzó hazai és Európai Uniós pályázatok kidolgozását. Az elmúlt években cégünk a magyarországi pályázati tanácsadó piac kiemelkedő sikerarányt felmutató, meghatározó szereplőjévé vált. A projektfejlesztés és pályázatkészítés tevékenységünk részeként Ügyfeleinknek teljes körű szolgáltatást nyújtunk a projekt ötlet kialakításának segítésétől kezdve egészen a Támogatási Szerződés aláírásáig.

tovább

Stratégiai Környezeti Vizsgálat

A Stratégiai Környezeti Vizsgálat (SKV) a proaktív környezetvédelem eszköze, a gazdasági-társadalmi tervek, programok környezeti szempontú, térségre illetve országrészre vonatkozó vizsgálata. Célja kiszűrni a programozás stratégiai fázisában a környezetre kockázatot jelentő beavatkozásokat, intézkedéseket illetve minimalizálni az egyes környezeti elemekre, rendszerekre gyakorolt negatív hatásokat. A környezeti vizsgálati kötelezettséget az Európai Parlament és Tanács 2001/42/EK irányelve, valamint a 2/2005 (I.11.) Kormányrendelet határozza meg.

tovább

Tájékoztatás és nyilvánosság

Egy szervezet vagy projekt sikere nem képzelhető el célzott, hatékony kommunikáció nélkül. Különösen igaz ez akkor, ha egy tevékenység – például egy fejlesztés – hatásai egy nagyobb közösséget érintenek.

Az európai uniós szabályozás a korábbinál sokkal szigorúbb kommunikációs kötelezettségeket határoz meg mind a tagállamok, mind az uniós támogatások kedvezményezettjei – a projektgazdák - számára. A kedvezményezetteknek, saját szintjükön tájékoztatni kell a nyilvánosságot arról, hogy projektjük európai uniós támogatásból és tagállami társfinanszírozásból valósul meg.

tovább

Költség-haszon elemzés

Nagy volumenű beruházásokról való döntések esetében minden döntéshozó legfontosabb érdeke, hogy a beruházás hasznot hozzon, a beruházásokról való döntés kulcsszava a megtérülés. A döntéshozatalban kulcsfontosságú és egyben könnyen használható indikátorként szolgálnak az adott projekt költség-haszon elemzésének mutatói. A projekt nettó jelenértéke megmutatja a beruházónak, hogy a fejlesztés eredményéül számíthat-e pénzügyi nyereségre. A módszertan lehetőséget ad azonban arra is, hogy a projekt megtérülését tágabban vizsgáljuk, figyelembe véve a beruházó pénzügyi hasznain kívül várható, nehezen monetizálható egyéb hatásokat is. A költség-haszon elemzés lehetőséget ad továbbá több fejlesztési projekt megtérülésének összehasonlítására és így a megfelelő alternatíva kiválasztására.

tovább

Megvalósíthatósági Tanulmány

Egy fejlesztés előkészítése során kidolgozott megvalósíthatósági tanulmány arra szolgál, hogy a projektgazda megfelelően részletes, alátámasztó információkat kapjon ahhoz, hogy megalapozott döntést tudjon hozni tervezett fejlesztése megvalósításáról vagy éppen elvetéséről.

Amennyiben a projektgazda a fejlesztéshez közpénzt (állami támogatást) is igénybe akar venni, akkor a megvalósíthatósági tanulmány a „közös nyelvet” adja a projektgazda és a támogatást nyújtó szervezet között. A közpénz-oldali elvárás ugyanis az, hogy a tervezett projekt a megvalósíthatósági tanulmányban igazolja magáról, hogy a támogatásként kért közpénz felhasználása átláthatóan és hatékonyan valósul meg.

tovább

Városmarketing

A városmarketing sajátos marketing terület, amely a non-profit, a szolgáltatás, a politikai, a kapcsolati és az üzleti marketing speciális keverékeként értelmezhető. A városmarketing stratégia hosszú távú célja a város image pozitív formálása, a település iránti pozitív attitűd erősítése. Egy célcsoport-orientált városmarketing stratégia megvalósítása erősíti, és hosszú távon elősegíti a klasszikus, infrastruktúra és humán fejlesztésekre épülő városfejlesztés céljainak elérését.

A városmarketing stratégia kidolgozása során előzetesen azonosításra kerülnek azok az eszközök is, amelyek alapvető elemei lehetnek a településmarketing cselekvéssorozatnak. A stratégia és a benne foglalt cselekvési terv alapján lehet meghatározni az előzetesen azonosított eszközök felhasználási körét, illetve azon további marketing eszközöket, amelyek a városmarketing célok elérését leginkább szolgálják.

tovább